MIT AKAROK ADNI NEKED?
Egészségügyi és szociális területen dolgoztam és oktattam sok éven keresztül fiatalokat és a „régóta fiatalokat” egyaránt. Az ott tapasztaltak alapján döntöttem úgy, hogy pénzügyi és biztosítási területen tevékenykedek tovább. Ennek egyik hangsúlyos oka az, hogy az emberek többsége ezen a téren kevés információval rendelkezik; a hivatásom az, hogy ezt a tudást minél több személynél szélesítsem. Eredménye minőségileg jobb élet az ügyfeleimnek és családjuknak; így mindennapjaikat nagyobb biztonságban, elégedettebben élhetik tovább és könnyebben elérhetik céljaikat.
Mai világunkban kiemelten fontos, hogy biztonságunk érdekében gyorsan kapjunk korrekt információkat. A célom az, hogy biztosítási és pénzügyi területen ilyen módon tudjak Önnek segíteni – személyre szabottan, hatékonyan.
„Saját szakértőd” lesz a „nyűgös” dolgok intézéséhez – több időd marad egyéb fontos dolgokra, emberekre.
18 fős „Arany Csapat” vezetőjeként feladatom, hogy a Csapat munkáját kiemelten támogassam. Kollégáim lelkiismeretes, profi munkájának köszönhetően az ország egész területén segítünk az embereknek eligazodni a pénzügyek és a biztosítás (nem egyszerű) világában. Ennek eredménye, hogy Ügyfeleink nagyobb biztonságban, elégedetten élnek – ez egyben Családjuk biztonságát is jelenti. Ezen felül sok egyéb hasznos információt is adunk számukra, melynek segítségével további előnyökhöz jutnak – sok esetben anyagilag is.
Irodáink és munkatársaink Kiskunhalas, Kiskőrös, Kalocsa, Tököl területén és vonzáskörzetében személyesen is elérhetők.
Szakértő Kollégáink ezen kívül Kiskunfélegyháza, Kiskunmajsa, Orgovány körzetében is megtalálhatók. Az online világban nincs távolság – Győrben és Debrecenben is tudunk segíteni, amennyiben erre van igény.

Németh Gabriella
Aranyháromszög Ügynökség
ügynökségvezető
+36 30/385-6830